Az energiapiacon mától az van, hogy beköszöntött a piac kora. Az áram után a gáz ára is (egyre inkább) a piacon dől majd el, s a mindenkori kormányzat egyre kevésbé tud majd belőle szociálpolitikai kérdést kreálni. Épp itt az ideje. 

Évek óta állok annak a pályának az oldalvonalánál, melyen a hazai energialiberalizáció nevet viselő csata zajlik. Persze nem látni mindent, de azt, hogy nem volt és ma sincs ott semmiféle szemet gyönyörködtető játék, azt az első pillanatban látható.

Gyűrték egymást a szereplők; az állam és az energetikai cégek érdekérvényesítői, s gyűrik egymást most is. Azzal együtt is, hogy 2004 óta olykor belesípol a harcba Brüsszel, többnyire az állam (vagy az állami cég) orrára koppintva.

Mától új korszak kezdődik még akkor is, ha ennek hatásai nem is érezhetők.

Mert ugyebár azt a legnehezebb ebben az egészben megérteni, hogy ha a piacnyitás azért jó a fogyasztónak, mert az egymással versengő szolgáltatók lefelé nyomják majd az árakat, akkor nálunk ezek az árak mégis miért nőnek (nem is olyan lassan, de láthatóan, egészen biztosan) az égig.

És ha a piac a kínálat-kereslet és országhatárnélküliség összefüggésében fejti ki hatását, akkor nálunk mi volt/van a piac helyett, hisz az árak nálunk gáz, áram és távhő területen attól függetlenül nőnek, hogy mi történik az európai energetikai piacokon (pl: franfurti áramtőzsdén).

A szakzsargonnal teletűzdelt magyarázatok (olyasféle, mint az áramszolgáltatók  havonta küldött számlájának tételei), valamint annak részletezése helyett, hogy ami működik a telekommunikációs piacot felügyelő NHH (vagy mostanság a gazdasági disznóságokért horror-bírságokat is kiszabó GVH) esetében, az miért nem az évi több ezer milliárd forintnyi bizniszt jelentő energetikában, szóval ezek helyett lenne inkább egy egyszerű felvetésem:

Tegye fel a kezét az, akit áram témában az otthoni  villanykapcsoló megnyomásán és az áramszámlán szereplő szám okozta bosszúságon túl érdekel! S tegyen akár ugyanígy az is, akit a gáz és távhő kérdése a "ha a termosztátot (vagy a radiátor csapját) feltekerem, legyen melegebb" gondolatánál mélyebben elgondolkodtat!

Ugye, milyen kevesen vagyunk. 

Mindennek az az egyik következménye, hogy az energetikában jó 15 éve minden szereplő mondhatta azt, amit a maga igazának vélt vagy akart vélni. Példaként elég talán az a közelmúltbéli eset, amikor az E.On váltig állította, hogy az állam neki 200 milliárddal tartozik, az állam pedig hogy: nem is. Érdeklődött bárki is, hogy kinek volt igaza?
És amiatt, hogy Ön is, mint mindenki, minden egyes elfogyasztott kilowattórányi áram után azért is fizet, hogy egy rossz technológiával, gyenge minőségű szénnel tüzelő erőmű olyan drágán termeljen áramot, hogy havonta - mindezeken felül - egymilliárd forintot az adófizetők zsebéből is kihúz?

Ezidáig nem volt senki, aki ebben a dzsungelben - persze, leginkább dzsungellakóként - rendet szeretett volna teremteni. Mert hát kinek, minek.

A piacnyitással, azzal, hogy az állam helyett pusztán a piaci szereplők feszülnek majd egymásnak, a dolgok meg fognak változni - ebben egészen biztos vagyok. Ahogyan abban is, hogy annál hamarabb, minél hamarabb válnak közülünk mind többen a téma iránt (és a saját befizetett pénzükért szolgáltatott ellenérték iránt) az eddigieknél érdeklődőbbé.

Forrás: IT Business Online, "Korszakváltó energetika" Szabó M. István, (2009. július 1.)
Közzétéve szerzői engedéllyel