Kapu az Energia birodalmába - online információs portál és tudástár
  
                     
2010-ben is "VÍZ – Minden cseppje érték!" konferenciák Nyomtatás E-mail
Írta: Kezünkben a jövőnk   
2010. január 17. vasárnap, 20:31

„Az ivóvíz hiánycikk lesz néhány évtizeden belül, az alacsonyabban fekvő részeket ellepi a tenger…”

Brit klimatológusok tanulmánya alapján, 2009. október

 

Ez évben is folytatódik a VÍZ – Minden cseppje érték! rendezvénysorozat, amelynek következő – dél-dunántúli regionális - konferenciája Pécsett, a Hotel Palatinusban lesz, 2010. február 11-én (csütörtökön).

A regionális rendezvény célja a vízzel, mint megőrzendő természeti kinccsel való gazdálkodás kérdéseinek, a vízfogyasztás és vízszolgáltatás jelenlegi és jövőbeni helyzetének és problémáinak megvitatása szakértő előadók bevonásával. Feladatunknak tekintjük a szakmán túl a „civilek” tájékoztatását, mintegy információs és vitafórum lehetőségét biztosítva a cégek, a kormányzat, a szakmai szervezetek, a civil szervezetek, önkormányzatok és a „fogyasztók” között. A kialakuló kötetlen párbeszéd során az elhangzó előadásokban meglevő tudásanyag, az ismertetett tapasztalatok közös megvitatása módot nyújt nemcsak az információszerzésre, de olyan ismeretek elsajátítására is, amelyek révén hatékonyabban és eredményesebben oldhatók meg a Régióban a vízfelhasználással összefüggő jelenlegi és jövőbeni feladatok. 

 

További információk, regisztráció és a részletes program napi frissítéssel a

www.kezunkbenajovonk.hu honlapon.

 

A rendezvény szakmai fővédnöke Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter

 

Szakmai támogató:

 

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM)

 

Szakmai partner:

 

Magyar Víziközmű Szövetség (MAVÍZ)

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ)

Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI)

Magyar Hidrológiai Társaság

 

 

A rendezvénnyel kapcsolatos kérdésekben további információ:

 

Moóri Gábor projektvezető

Pásztor Szolgáltató Kft.

Telefon : (1)402–0078;

Mobil: 30/998-7145;

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Módosítás dátuma: 2010. január 17. vasárnap, 20:36
 
Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Könyv ajánló


Miről olvasna szívesen?
 

Statisztika

Tagok : 17
Tartalom : 168
Tartalom találatai : 58929